A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Kezdőlap

Leander Kills: ismét külföldi vendégelőadók a koncerten

2017.06.24. 15:30, Eve
Címkék: strm hu
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498306870_53.png
Július 21-én a Barba Negra Track színpadát veszi birtokba a Leander Kills, mégpedig ismét külföldi vendégzenekarokkal. Egy minden várakozást felülmúlóan sikeres tavaszi turné után tér vissza Budapestre a Leander Kills, hogy egy minden eddiginél hosszabb és látványosabb show-val kedveskedjen közönségének. A koncertre speciális merch termékek (új pólóminta, ujjatlan trikó, hímzett baseball sapka) is készül, melyek itt lesznek először megvásárolhatóak. A koncerten élő dalpremier is lesz, hiszen a szeptemberben megjelenő új Leander Kills albumról is játszik majd a csapat legalább egy dalt.
 
Az új lemez munkálatai mellett a csapat teljes erővel készül a nemzetközi bemutatkozásra. Ennek része az a törekvés, hogy a lehető legtöbb országban találjon a zenekar partnert, akik segítségével városról-városra, országról-országra szeretné bemutatni dalait a Leander Kills és felépíteni nemzetközi rajongótáborát. Ezért látta vendégül hazai koncertjein a mexikói While The Heart Becomes, a cseh The Snuff, az osztrák The Overalls, a lengyel Warbell, a svájci HTFA zenekarokat. Ezért készítették el Stabbing Westward címmel a június 9-én CD-n és digitálisan is megjelent angol nyelvű EP-t, hogy a franciaországi Midem-en a menedzsmentjük tovább építse a hálózatot. Két alkalommal már játszott a csapat  Csehországban, de november 10-én a zágrábi KSET klubban, november 17-én a bécsi Chelsea-ben, november 18-án a prágai Rock Cafe-ban adnak koncertet. A Midem hatására már szerveződik egy München-Párizs-London túra is, de szó van belgrádi és görögországi fellépésekről is.
Köteles Leanderék már az ötödik olyan koncertjükre készülnek, amikor határon túli csapatok melegíthetik be előttük a közönséget. A július 21-i vendégekről a következőket érdemes tudni.
 
Az osztrák A Caustic Fate minden skatulyázást igyekszik távolról kerülni, és az általuk csak rockcore-nak nevezett stílusukban megfér a metal, a hardcore, a rock és a pop is egymás mellett. A Philipp Renisch (gitár), Christian Werfring (dob), Sascha Weninger (ének) és Manuel Grafl (basszusgitár) alkotta négyes az erőteljes riffeket, a pumpáló bőgőfutamokat és a kivédhetetlen énekdallamokat tűzte zászlajára, mindezt ráadásul lehengerlően energikus élő előadásmóddal társítják. A mattersburgi srácok idén ünneplik a 10. születésnapjukat, eddig egy EP-t (Breaking Through Surface, 2010) és két nagylemezt (Dark Passenger, 2012, Medusa, 2015) jelentettek meg.
 
Az Abyss, Watching Me szintén négy tagot számlál, ám ők Csehország színeiben kalandoznak az alternatív rock és a post-hardcore határmezsgyéjén. A banda eredetileg Oroszországban kezdte meg működését, az első albumukat (Don’t Take Away This Moment) is itt hozták ki 2011-ben, majd az énekesük az Egyesült Államokba költözött, két évnyi pihenőre küldve így az Abyss-t. A feltámadást a 2014-es esztendő hozta meg, de már Prágában, és a The Oil, The Canvas single megjelentetése után 2015 őszén egy új videóval jelentkeztek (A Brand New You), majd pedig Belgiumban, Franciaországban és Németországban turnéztak. Honesty címmel 2016 áprilisában hozták ki a második albumukat, amelyet egy amerikai producer, Kris Crummett irányítása mellett rögzítettek, és amelyen többek között olyan zenekarok tagjai szerepeltek vendégként, mint a Betraying The Martyrs, a The Color Morale vagy az In Fear And Faith. A csapat jelenleg gőzerővel dolgozik a harmadik lemezén, amely Ignite címmel lát majd napvilágot.
 
Leander Kills / A Caustic Fate (A) / Abyss, Watching Me (CZ)
2017. július 21. – Budapest, Barba Negra Track
Jegyek július 17-ig 2999 forintos áron, majd pedig 3499 forintos áron kaphatók a Barba Negra Music Club és a Barba Negra Track jegypénztárában, illetve online a Barba Negra, a Ticketportal és a Broadway jegyiroda rendszerében.

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.